"Egy napon, több helyszínen" - Flash mob

Dátum: 2019. 02. 08. 14:37
article illustration

Flash mob.

„Gondoskodnunk kell, hogy az ország népével megszerettessük a fát és az erdőt, társadalmi akcióval biztosítsuk hazánk lakosságában az erdő megbecsülését, az erdő kultuszát.” - mondotta Kaán Károly erdőmérnök 99 évvel ezelőtt. (Az ő nevéhez fűződik az I. világháború utáni magyar erdőgazdálkodás újjászervezése, az Alföld fásítási programja és a korszerű állami természetvédelem megteremtése.)

 

Figyelemfelhívás - Nagy Faölelési Akció 

 

Kedves Olvasó!

 

A fenti gondolat alapján az Egyesületünk kezdeményezi, hogy az Erdők Világnapján, 2019. március 21-én  egész nap az ország több pontján csoportos faölelési akcióval gondoljunk közösen a fákra, az erdőkre, az erdők életünkben betöltött fontos szerepére, mert „Nemzeti kincsünk az erdő”. 

Az erdő az általa biztosított haszonvételi lehetőségekkel, illetve számos egyéb közérdekű, védelmi és közjóléti szolgáltatása révén az egyik legfontosabb természeti erőforrásunk, kiemelkedő jelentőségű nemzeti kincsünk. A klímaváltozásra fel kell készülni, ebben minden erdő és minden fával borított terület nagy segítségünkre van. A mai kor emberének, így mindannyiunknak, meg kell tanulni újra az erdőből, az erdővel élni, érintetlenül hagyva annak önmagát megújító képességét. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessük, ismerni, szeretni és tisztelni kell az erdőt. 

Az Erdők Világnapján ez évben az erdők és az oktatás kapcsolata áll a rendezvények középpontjában: "Tanuld meg szeretni az erdőt!"

 

Állítsuk fel az egyszerre, egy időben, több helyszínen történő legnagyobb létszámú faölelés országos rekordját. Ha kellő létszám összejön Guiness rekord is lehet. Közösen meg tudjuk valósítani!

 

  • Mit kell tenni? Az Erdők Világnapján, 2019. március 21-én egy perc időtartamig ölelj át egy fát egyedül, vagy közösen.
  • Hol?  Az erdőben, az utcán, a parkban, az iskola vagy óvoda udvarán, bárhol ahol fa van.
  • A faölelésről készíts fotót, vagy videót és azt még aznap, március 21.-én éjfélig töltsd fel a Facebookra vagy az Instagramra, az alábbi hashtagekkel ellátva

                                                                #faölelés   #STIHL   #stihlnemzedékek

 

A STIHL kiemelt partnere a kezdeményezésnek. Az Agrárminisztérium kiemelt partnere a rendezvénynek.

 

A STIHL flashmob sajtóközleménye itt olvasható.

 

"Próbáltál már valaha átölelni egy fát?
Ölelj át egy fát, és egy napon rá fogsz jönni, 
hogy nem csupán te ölelted meg azt a fát, 
de a fa is válaszol neked: ő is átölel téged. 
Akkor valóban meg fogod érteni, hogy a fa 
nem csupán anyag, nem csak egy növényfaj 
a botanikai lexikonból, hanem egy ismeretlen Isten - 
ott zöldell, ott virágzik a kertedben, 
oly közel van hozzád, s téged hívogat,
újra és újra téged szólít..."  (Osho)
 

 

Egyesületünk több ízben kezdeményezett már faölelési akciót. Mátrafüreden kétszer került megrendezésre ezen közösségi megmozdulás az EGERERDŐ Zrt. Mátrai Erdészeti Nyílt Napok alkalmával. Egyesületünk magyarországi rekorder az egyszerre, egy helyen történő legnagyobb létszámú faölelésben. Ugyanezt a címet kiérdemelték a szervezésben résztvevő társszervezetek is - Agrárminisztérium, EGERERDŐ Zrt. és AM Kelet-magyarországi Agrárszakképző Központ, Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Mátrafüred.  .A faölelés országos rekordja 2017. szeptember 29-e óta 978 fő. Képek a galériában  és az Egyesület facebook oldalán láthatóak.

 

További információ:

 

Köszömöm a figyelmet!

 

Kedves Faölelők,
köszönöm az aktivitásotokat!