Ma fogadták el az Erdőtörvény módosítást az Országgyűlésben

Dátum: 2017. 05. 16. 18:50

Ma 2017. május 16-án 10 óra után fogadta el a Parlamentben az Országgyűlés többsége a T.14461 számú törvényjavaslatot a benyújtott módosításokkal (14461/35) együtt, így az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény jelentős mértékben megújult.

Az Országgyűlés 117 igen, 57 nem és 1 tartózkodás mellett, vagyis kétharmados többséggel fogadta el jogszabálymódosítást. A törvény módosítás 2017. szeptember elsején lép hatályba.

Az Országgyűlést a mai napon vezető Jakab István alelnök külön köszöntötte a parlamentben megjelent és a karzaton helyet foglaló erdész szakemberek, ágazati vezetők, szakértők és szakmai szervezetek képviselőinek csoportját, akik tevőlegesen vettek részt a törvény megalkotásának több éves szakmai munkájában.

 

Itt olvasható az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009 . évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról” szóló, T/14461. számú törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét, azaz egységes javaslattervezetét, amely elfogadásra került a mai napon.

 

Kiegészítés:

Az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védi az erdőtörvény módosítása - OEE híradás

Az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védi az erdőtörvény módosítása, ma délelőtt elfogadta a parlament az Erdőtörvény módosítását - FATÁJ híradás

Az erdőgazdálkodásról szóló jogszabály változtatásáról és az önkéntes katonai szolgálatvállalást ösztönző módosításokról is szavazott kedden a parlament - forestpress.hu híradás

Elfogadták az erdőtörvény módosítását - ERDŐ-MEZŐ ONLINE