Soproni sikerek a nemzetközi bajnokságon

Dátum: 2018. 05. 27. 22:36

Sopronban rendeziték ez évben az Erdésztanulók Európa-bajnokságát május 23. és 27. között, amely az egyik legjelentősebb erdészeti szakmai verseny. Egy első, és kettő második helyezést is elértek a soproni Roth Gyula Szakgimnázium diákjai a 17. Erdésztanulók Európa Bajnokságán, amelynek szombaton tartották a díjátadó ünnepségét. A nemzetközi bajnokságon magyar csapat még sohasem ért el ilyen becses eredményt.

SOPRONMÉDIA oldalon a következők olvashatóak a rendezvényről: "Az erdésznövendékek számára érdekes kihívás volt a nívós megmérettetés. – Rengeteg tapasztalatot szereztünk a versenyen, amely során terepi és technikai feladatokkal egyaránt szembe kellett néznünk – mondta Papp Armand, aki a „döntés” versenyszámban az első helyezést érte el, amely révén egyéni összetett kategóriában a negyedikként végzett. – Számomra a legizzasztóbb az erdészeti feladatok megoldása volt. Ebben 5 kilométeres távot kellett teljesíteni, amelyben 16, különböző feladatokkal kecsegtető állomás is bennfoglaltatott – tette hozzá.

Kósa Richárd is öregbíti szereplésével az iskolája hírnevét – a lelkes tanuló második helyezést ért el a „gallyazás” versenyszámban. – Ennek azért örülök, mert az iskola tanműhelyében rengeteget készültem erre a gyakorlatra – tudtuk meg a versenyzőtől. Surányi Luca is méltán lehet büszke az eredményére – ő második helyen végzett a női versenyzők között. 

- Fáradtságos négy napon vagyunk túl, szerencsére grandiózus sikerekkel a hátunk mögött – mondta Hoczek László, a 21 ország 88 versenyzőjét felvonultató bajnokságnak otthont adó Roth Gyula Szakgimnázium igazgatója. – Az iskolánk csapata negyedik lett az összetettben, ilyen becses eredményt még egyetlen hazai csapat sem ért el a nemzetközi megmérettetésben – fűzte hozzá büszkén. Az igazgató szerint a siker fémjelzi az iskolában folyó oktatás minőségét. – Nem csupán a tanulóink érdemelnek elismerést, hanem a dolgozóink is, akik túlnyomó többsége lelkiismeretesen segített abban, hogy a rendezvény zökkenőmentesen tudjon zajlani – emelte ki az igazgató, aki szerint a soproni intézmény számára óriási nyereségeket adott az esemény. – Ez az eredmény nyomot fog hagyni a hazai erdészoktatásban – emelte ki. – Egy verseny önmagában csak pillanatnyi képet ad az iskoláról, de biztosít minket arról, hogy ezt a munkát kell tovább folytatnunk – tette hozzá az igazgató.

Az intézmény számos felbecsülhetetlen értékű nemzetközi kapcsolatra tett szert külföldi intézményekkel, amelyek révén a Roth Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói külföldi szakmai utakra, cseregyakorlatokra utazhatnak a későbbiekben.

Az eredményhirdetésen Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere is beszédet mondott és díjakat is átadott. – Rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy ez a nívós bajnokság Sopronban zajlott le - hangsúlyozta a polgármester. - Ez az esemény nem csupán a városunkat tisztelte meg az ittlétével, hanem a szakmát is, hiszen Sopron az erdészoktatás magyarországi fellegvára. Örömmel támogattuk a nemzetközi esemény megrendezését, ugyanis a résztvevők jó hírünket viszik a nagyvilágba – mondta Dr. Fodor Tamás, aki hozzáfűzte: Sopron olyan város, amelyet öröm megismerni."

További részletes információk a verseny honlapján és Facebook oldalán, valamint a SOPRONMÉDIA oldalon érhető el.

Gratulálunk az eredményekhez! További jó munkát kívánunk!

 

(Korábban, 2008-ban Norvégiában megrendezett Erdésztanulók 7. Európa-bajnokságán a Mátra Szakképző Iskola diákja lett a női Európa-bajnok.)