Új rektor, új dékán a Soproni Egyetemen - új főtitkár az OMVK-ban

Dátum: 2017. 12. 22. 10:09

Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában 2017. december 8-án ünnepélyes keretek között nevezte ki prof. dr. Náhlik Andrást a Soproni Egyetem új rektorává, aki 2018. január elsejével lép hivatalba. A professzor úr 1978-ban kezdte meg erdőmérnöki tanulmányait a Soproni Egyetem jogelődjében, az Erdészeti és Faipari Egyetemen. A ranglétrán szépen haladva, kinevezését megelőzően már a Soproni Egyetem általános rektorhelyetteseként tevékenykedett.

A Soproni Egyetem jelenlegi rektora, prof. dr. h.c. dr. Faragó Sándor 2017. december 20-án az évzáró, kibővített Kari Tanácsülésen adta át dr. Bidló András egyetemi tanárnak az Erdőmérnöki Kar dékáni kinevezését - aki 2006 óta dékánhelyettes volt. A dékán mellett az oktatási dékánhelyettesi posztot dr. Czupy Imre egyetemi docens, a kutatási és külügyi dékánhelyettesi posztot pedig dr. Király Botond egyetemi tanár tölti majd be.

Az Országos Magyar Vadászkamara 2017. december 11-ei rendkívüli küldöttközgyűlésén a főtitkári posztra az Elnökség jelőltjét, Bajdik Pétert a Földművelésügyi Minisztérium Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályának vezetőjét választották meg. 

Gratulálunk!