Történelmi örökségünk az agarászat

Dátum: 2021. 06. 26. 11:25

„A’ magyar nemzetet híven jellemző lovagias időtöltéseknek egyik legnemesbike: az agarászat.” (Retski András 1851)

(Fotó: Kolozsi-Kecskés Zsófia) 

 

„Történelmi örökségünk az agarászat”

Az emberek és az állatok mindig bonyolult kapcsolatban és függőségben éltek együtt és élnek jelenleg is a földön. Különösképpen igaz ez a kutyákkal való kapcsolatunkra, hiszen „a kutya nem ember…, a kutya nem gép…, a kutya valami más!” (Dr. Kováts Zsolt)

Az idők kezdete óta, amióta az ember és a kutya között valamilyen kapcsolat kialakult, a kutya legfontosabb feladata a vadászatban való közreműködés volt. A kutya egy nagyon kivételes helyet foglalt el az összes háziállat között, egyedülálló módon kapcsolódott az emberhez, érzelmi alapon kötődött hozzá.

A kutya háziasítása, vélhetőleg az állatok közül elsőként, több tízezer évvel ezelőttre tehető, egyes vélemények szerint akár 150.000 évvel ezelőtt is bekövetkezhetett a nagy találkozás. Hogyan történhetett? Az bizonyos, hogy az ember és a kutya (ős kutya) hamar felfigyelhettek egymásra az élelem felkutatásakor.

Ki kezdeményezhette az első lépéseket? Konrád Lorenz feltételezése szerint két irányból közelíthető meg a kérdés. Lehet, hogy a kutya őse felismerte az emberben rejlő lehetőségeket - amennyiben tisztes távolról követte, akkor az el nem fogyasztott, visszamaradt ételmaradékok könnyű prédát jelentettek a számára, így nem volt üldözés, harc, nem kellett megküzdeni érte, csekély energia befektetéssel tudta összegyűjteni a táplálékot. Ezen feltételezés mellett az a tény szól, hogy a kutya a legalkalmasabb állatok egyike az asszociációs tanulásra (pavlovi ingerhelyettesítésre alapozott tanulási mód - klasszikus kondicionálás), így elképzelhető, hogy ennek a tanulási képességének köszönhetően ismerte fel és egyszerűen társította az embert a táplálékkal, majd elkezdte követni, egyre közelebb kerülve hozzá. A feltételezés cáfolata lehet, hogy amikor a domesztikáció végbe mehetett, akkor az ember még vándorló életet élhetett, a kutyák ősei pedig akkoriban is erősen territoriális állatok lehettek, tehát kicsi a valószínűsége, hogy könnyen elhagyhatták volna a területüket - de az éhség nagy úr volt már akkoriban is.

A kapcsolat kialakításának másik útja szerint éppen az ember volt az, aki felismerte az ős kutyában lévő lehetőségeket, a gyorsaságát, az éles látását, a kifinomult szaglását, a jó hallását, a veszélyekre való figyelmeztető képességét, így ő kezdte el követni ezeket a különleges állatokat. Az ember hamar rájöhetett arra, hogy ha „társul”, akkor hamarabb, könnyebben jut el a zsákmányáig. Ezt úgy is el lehet képzelni, mint az egyes mai vadászatokra is jellemző felállást, amelyben elől megy a vadászkutya és mögötte a vadász.

Bárhogyan is ment végbe a nagy találkozás, zajlott le a háziasítás folyamata, az biztos, hogy bizonyos emberi célok érdekében bekövetkezett, tudatos, tervszerű tevékenységnek lehet tekinteni. Ennek következtében alakulhatott ki a ma ismert több mint 400 kutya fajta, amelyek között igen jelentős eltérések tapasztalhatóak (pl. testrészek aránya; szőrzet hossza, színezete; fül és farok tartások, méretek). A kutyák sokszínűségének ellenére az anatómiai felépítésük mégis azonos és a tudomány mai állása szerint a farkasok tekinthetőek a kizárólagos ősöknek.

Az egyik legősibb, legkülönlegesebb és a többi kutya fajtacsoporttól eltérő „négylábú barátaink” az agarak, amelyek leginkább alkalmasak az üldözésre, a futásra. Az agár-szerű kutyák régészeti bizonyítékai több mint 8000 évre nyúlnak vissza a Közel-Keletre. Dr. Kováts Zsolt a következőképpen fogalmazza meg mindezeket: „Az agarak eredete az idők éjszakájában vész el… Keletről ered, a mesés Napkelet országaiból. Ezek azonban az ott élő lovas nomádoknak sohasem voltak mesés csodaországok, hanem sivatagos, puszta területek, ahol minden falatért élethalál harcot kellett vívni a természettel és a föld négylábú lakóival. Ebben a harcban két segítsége akadt az embernek. A lóra, amin ülve száguldhatott a zsákmánya után és az agárra, ami a kéz szerepében elfogadta a vadat parancsolója akarata szerint.”

Az agarak jelentős szerepet töltöttek be az egész emberiség és a magyarság életében is. Hajdanában a kutyák közül egyedül az agár volt az, akit a törvények is védtek és értéknek neveztek. Az agarászat lehetett az egyik legrégebbi kutyás vadászati mód. Az agarakkal vadásztak pl. üregi-, mezei nyúlra, őzre, szarvasra, rókára, farkasra...

(Fotó: Puskás Mihály)

 

Tekintsük át történelmünket az előbbiek szellemében. A legendák szerint Árpád és katonái hódoltak ezen férfias, nemes sportnak, amely próbára tette a testet, edzette a jellemet, valamint a vitézek ezáltal gyakorolhatták a csapatban, kötelékben való mozgást. Az Árpád-házi uralkodók idejében is jelentős szerepet kaptak ezek a különleges kutyák. Az agár korai előfordulásáról szól egy 1093-ból való oklevél, ahol Agárd helységnévként jelenik meg. További oklevelek, leíratok is szólnak a királyi agarászokról és megjelenítik a „peczér” (kutyákkal, főleg agarakkal foglalkozó személy) kifejezés. Egyik legjelentősebb forrásunk II. András királyunk nevéhez kötődik - az 1222. évi Aranybulla 15. cikkelye úgy rendelkezik, hogy a királyi agarászok, solymászok és lovászok nem szállásolhatják be magukat a nemesek falvaiba. A téma fontosságát jelzi, hogy a magyarság egyik legbecsesebb függőpecséttel ellátott királyi okiratában jelenik meg mindez. A Képes Krónika vadászjeleneteiben megtalálhatóak az agárszerű kutyák ábrázolásai. A középkori Európában egyedülállóak Magyarország keleti jellegű agarász szokásai, mert nálunk továbbra is jellemző maradt a könnyű lovasság, valamint hazánkban rendelkezésre álltak a hatalmas nyílt területek, puszták, ahol szabadon lehetett a vadat űzni. Történelmünk egyik dicső korszakában, Hunyadi Mátyás királyunk is szívesen hódolt a vadászat ezen módjának. Az ő kutyái és pecérei a Kutyavárban laktak, a mai Érd területén. A későbbiekben, a XX. században is fontos szerep kötődik majd az igazságos királyunk nevéhez a magyar agárral kapcsolatban. Pörgessük tovább az idő kerekét. A végvári vitézek is agarásztak a harcok szüneteiben - bizarr bizonyíték erre 1555-ből, amikor is Kassa városa panaszkodik a vadászatok miatti mezei károkra. A török hódoltság alatt az agarászat áttolódott Erdélybe. A kuruc korban változatlanul népszerű maradt az agár, viszont a vadászatokat korlátozni kellett a katonák körében, hogy ne menjen a fegyelem rovására. II. Rákóczi Ferenc szívesen használta az agarakat, ezen szenvedélyének még az önként vállalt száműzetésében is hódolt Rodostóban. „A fejdelem minden héten lóra ül kétszer, és estig oda vadászunk, mert itt igen sok fogoly és nyúl vagyon” - írja Mikes Kelemen 1720-ban. A XIX. század elejére az országunkban szinte mindenkinek van agara és szinte mindenki agarászik, így a vadászkutya gazdasági és később politikai tényezővé válik. Széchenyi István volt az első, aki felismerte ismét a lovak gazdasági és hadászati értékeit, mert „késő a tűzet oltani, ha a tető lángokban áll, meg kell előzni a veszedelmet.” A „legnagyobb magyar” beindította a lóversenyzést és ismét bevonta a vadászatba a lovat, a falkavadászat és az agarászat támogatásával. Széchenyi közreműködött a Pest Megyei Agarász Egylet megalapításában 1839-ben, valamint támogatta a sorra létrejövő többi közösséget. Az agár fontos tényezővé vált a lótenyésztésben, mert csak jó lóval lehetett követni az ország két leggyorsabb állatát, a nyulat és az agarat. Itt meg kell jegyezni, hogy az agarászat kettes számú vadja Magyarországon a róka volt. Európában egyedülállóan csak nálunk terjedt el a rókaagarászat, vagyis az „agárkopászat”, elsősorban Szabolcs és Bihar vármegyében. A kiegyezéstől a századfordulóig tartott a magyar agár fénykora Magyarországon. Az első, 1904-ben megalkotott standard szerint a magyar agár: „Karcsú, de szívós agárfajta. Igazi hajtó eb, gyorsaság, kitartás és erő megtestesítője. Hosszú lábai, mély mellkasa, hosszú, edzett talpa, könnyed mozgékonysága a biztosítéka annak, hogy úgy a nyulat, mint a nagyobb vadat utoléri és leteríti. Igénytelensége, edzettsége miatt tartása egyszerű. A hazai klímát jól bírja. Tartózkodó, de nyílt természetű, értelmes, hűséges eb. Zsákmányát szemmel figyelve űzi. Szaglása ugyan eb viszonylatban gyenge, de erre futás közben nincs is szüksége. Látása éles, szemével keres, mondhatnánk, az ebek sólyma.” Hazánkban az utolsó hivatalos lovas agarászat 1943 őszén Bács-Topolyán rendezték meg, az utolsó agaras nyulászatot pedig 1944 októberében Törökszentmiklóson tartották. A háború után a magyar agár szinte teljesen eltűnt, nem kedvezett neki a kor szelleme, így Európa legjobb vadászagara majdnem elveszett. A széles hazában azért akadtak olyanok, akik szívükön viselték a magyar agar sorsát. Az újjászületésre 1963-ig kellett várni, egy Mátyás királyról szóló, „Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?” című vígjátékig. A korhű forgatásához magyar agarakra volt szükség. Szigethy Kálmán vadászszakember, a Gödöllői Filmtelep akkori vezetője talált néhány példányt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nagyecseden, ezeket megvásárolta. Ennek ellenére a filmbe nem kerültek be az agarak, de elkezdődött a fajta újjáélesztése. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) 1966-ban elfogadta önálló fajtaként a magyar agarat.

Jelenleg 45 agárfajta ismert a világon, ezekből a FCI 13 fajtát ismer el: Afgán agár, Angol agár, Arab agár, Azawakh, Ír farkaskutya, Lengyel agár, Olasz agár, Orosz agár, Perzsa agár, Skót szarvasagár, Spanyol agár, Whippet és Magyar agár.

A magyar agárra az alábbiak jellemzőek: Vadászkutya, amely szemre vadászik, de figyelemreméltó a szaglása is. Nagyon jó kísérő és hűséges jelzőkutya. Kissé tartózkodó, jó természetű, értelmes, intelligens, ragaszkodó, családbarát. Mint minden kutyának, de az agárnak különösképpen szüksége van a mozgásra - ennek ellenére naphosszat el tud heverni egy kényelmes kanapén, napi 20 órát is képes pihenni. Megjelenése erőt sugárzó, erős csontozató, jó izomzatú, de karcsú, kecses, elegáns futóbajnok. A feje felülről és oldalról nézve meglehetősen széles alapú, ékalakú. Füle visszabicsakló. Farka a csánkjáig (hátulsó végtagjának lábtőízülete) ér.

(Fotó: Kolozsi-Kecskés Zsófia) 

 

Miért is különleges a magyar agár?

Egyéb érdekességek az agárról:

- Pórázon vezetés kérdése

  • A kutyáknál a bal oldali pórázon vezetés a megszokott, egyrészt hagyományból, másrészt célszerűségből. Az emberek többsége jobb kezes, így a szabad, úgymond „ügyes” kezét bármire fel tudja használni (pl. kézfogás). A rendőrkutya is azért jár bal oldalon, mert a rendőrnek a jobb keze nem kezelheti a pórázt, hiszen az a fegyvernek van fenntartva. Egyetlen kutyafajta kivétel ez alól, az agár. A hajdani agarászatokon az agár volt a „fő fegyver”, így jobb kézzel illet vezetni. Az agár, vagy agarak a ló mellett jobb oldalon jártak az önkioldos pórázon (corka), így a lovas bal kézzel fogta össze a kantárszárakat és a jobb kezével vezette a jószágokat.

- Közmondások

  • „Jól hajtanak az agarak.” - Remény van valamire.
  • „Hátrább az agarakkal.” - Alábbhagyni.
  • „Alázatos, mint a tejen rajtakapott agár.” - Alázatos.
  • „Nagyot lökött rajta, mint a bárándi emberen az agár.” – „Adóját nem fizethette; agarát úrnak nagy pénzen eladta: így segített rajta az agár.”

Az eddig leírtak alapján igazat lehet adni Csanády Jenő 1900-ban megfogalmazott állításának: „A magyar agár méltán megérdemli, hogy az agarak királyának neveztessék.”

 

Néhány szemelvény az agarászat debreceni vonatkozásáról:

1. Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában található Amade László költő (1704–1764) két magyar nyelvű levele, amelyeket Debrecen városához címzett. A költő első levelében, 1754 augusztusában „egy pórá(s)zon vezetett agarat”, két hímből és egy nőstényből álló egész kis társaságot igényel a várostól. Kilátásba helyezi, hogy agaraival az uralkodópár előtt szerepelve jó hírét költheti majd Debrecen szolgálatának és szándékában áll egyéb módon is „meghreváncsolni” a nagyvonalú adományt. A báró második levelében, 1755 januárjában már arról számol be, hogy az agarak megérkeztek a birtokára. A levelek keletkezésekor Amade László már ismert, befolyásos költő volt, így Debrecen számára neve nem volt idegen. A költő legismertebb műve „A szép fényes katonának…” című dal, amelyhez Arany János írt dallamot. Kodály Zoltán e dal szövegével egészítette ki az „A jó lovas katonának de jól vagyon dolga” kezdetű magyar népdalt Háry János című daljátéka számára.

2. Az Egyetemes Magyar Encyclopaedia (1859) első kötetében az agár, agarászat címszó alatt a következő található: „Az agár nálunk kiváló tulajdonságaihoz vagy származása helyéhez képest nyeri elnevezését. Ez utóbbi szerint van kúnagár, hajduagár stb…”

3. A Vadász és Versenylap oldalain többször számoltak be a debreceni „Agár derby-ről” pl.: „Meghívó az Országos Agarász Szövetség által 1902. évi október 22 és következő napjain a Debreczen város tulajdonát képező hortobágyi pusztán rendezendő kölyök agár Derbyre. Összejövetel október hó 21-én este 7 órakor a debreczeni Angol királynő szállodában, a hol a nevezett agarak összevetése sorshúzás utján pontosan 7 órakor eszközöltetik. A versenyek színhelyére: a Hortobágyra október 22-én reggel 8 óra 25 perczkor induló különvonat a rendes menetárak mellett áll a versenyen résztvevők rendelkezésére, amely különvonat a versenyek befejezése után délután 5 órakor indul vissza Debreczenbe.”

4. A VÁROS, Közigazgatási, Közművelődési és Közgazdasági Hetilap, III. évfolyam 36. számában 1906. szeptember 7-én, pénteken a következőt írja a hírek rovatában: „A jövő hóban nagy agarászverseny lesz a Hortobágyon. A vadászaton idegenek is vesznek részt, akik eddig még nem látták a délibábos Hortobágyot.”

 

„Adja a magyarok Istene, hogy ősi, nemes kedvtelésünk: az agarászat újra felviruljon!” (Csanády Jenő, 1900)

 

(Fotó: Nádházy Judit)

További fotó a Galéria - Nemzeti kincsünk a magyar agár cím alatt található.

 

Irodalom

  • Kovács György (2020): Állat az embernek üzen - A kutyakiképzés alapjai, Tankönyváruzház.hu Bp.
  • Kovács György (2020): A vadak ura - A kutyakiképzés alapjai, Tankönyváruzház.hu Bp.
  • Kováts Zsolt Dr. (1986): Kutyaiskola, Gondolat, Bp.
  • Kováts Zsolt Dr. (2001): Az agarak futásáról - a magyar agarászvadászat története, Alapítvány a magyar állatorvos-tudományért, Bp.
  • Lorenz, Konrád (1981): Ember és a kutya, Gondolat, Bp.
  • Szilágyi Csilla szerk. (2019): Agarászat magyar agárral, Országos Agarász Egyesület, Nagykanizsa
  • A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet  https://njt.hu/jogszabaly/2004-79-20-82