„Látszott rajta, hogy valami nagyúri fajzat. Valami csupa vékony , vajszín szőrű kutyát rángatott zsinóron. Mert a kutya mindent meg akart szagolni, ami a földön hevert: ásót, kötelet, röget, végül a kútásókat dühösen megugatta.”…„Hát az ott a királyfi? No, nem vélte volna. Pedig látszik rajta, szép tiszta arcán, bátran villogó, fekete szemén, meg hogy olyan finom alkatú a kutyája.”
Szerintem egy agárszerű kutya jelenik meg a történetben István királyfi (a leendő V. István király, 1239-1272) mellett.
A fenti könyvről mondják a kiadók, hogy az egyik legjobb magyar történelmi regény, amely Szent Margit (1242-1270) élettörténetét meséli el.
Dr. Kovács Zsolt Az agarak futásáról, a magyar agárvadászat története című könyvében a következőt írja: „Az agár eredete az idők éjszakájában vész el. Pontos állomásai földeríthetelenek annak a folyamatnak, amelyben az ősragadozó átalakult agárrá.”… „A kutyák között az agarak fajtacsoportja az egyik legrégibb és mint minden igazi kultúra, Keletről ered, a mesés Napkelet országaiból. Ezek azonban az ott élő lovas nomádoknak sohasem voltak mesés csodaországok, hanem sivatagos, puszta területek, ahol minden falatért élethalál harcot kellett vívni a természettel és a föld négylábú lakóival. Ebben a harcban két segítsége akadt az ember. A lóra, amin ülve száguldhatott zsákmánya után és az agárra, ami a kéz szerepében elfogadta a vadat a prancsolója akarata szerint.”…„Az Árpád-házi uralkodók vadászataikon jelentős szerepet biztosítottak az agárnak és az agártás egész középkori történelmünkön végighúzódik.”…”A középkorban elsősorban nálunk virágzott hagyományként a keleti jellegű agárvadászat.”
Magyarországon a középkorban oklevelek, leíratok szólnak a királyi agarászokról és megjelenítik a „peczér” (kutyákkal, főleg agarakkal foglalkozó személy) kifejezés. Az agár korai előfordulásáról szól egy 1093-ból való oklevél, ahol Agárd helységnévként jelenik meg. A Képes Krónika vadászjeleneteiben megtalálhatóak az agárszerű kutyák ábrázolásai. A középkori Európában egyedülállóak Magyarország keleti jellegű agarász szokásai, mert nálunk továbbra is jellemző maradt a könnyű lovasság, valamint hazánkban rendelkezésre álltak a hatalmas nyílt területek, puszták, ahol szabadon lehetett a vadat űzni.
Egyik legjelentősebb dokumentumunk II. András lovagkirályunk (1177-1235) nevéhez kötődik, az 1222. évi Aranybullához, amelynek 15. cikkelye úgy rendelkezik „A király lovászi, pecéri, kaszási ne merjenek szállani a nemesek faluira.” Azaz a királyi agarászok, solymászok és lovászok nem szállásolhatták be magukat a nemesek falvaiba. Ez nagyon fontos kitéttel, hiszen Európa más országaiban sokáig kötelesek voltak ellátni, eltűrni a király nagy számú kísérletét. A téma fontosságát jelzi, hogy a magyarság egyik legbecsesebb függőpecséttel ellátott királyi okiratában jelenik meg mindez.
Irodalom
- Gárdonyi Géza I(1997): Isten rabjai, Holnap Kiadó, Gyula
- Heissler Julianna Amália (2020): Kutyás vadászati módok Magyarországon a kezdetektől a XX. századig, Országos Agarász Egyesület, Nagykanizsa
- Kováts Zsolt Dr. (2001): Az agarak futásáról - a magyar agarászvadászat története, Alapítvány a magyar állatorvos-tudományért, Bp.
- Lelbach Gyula (2020): A falkavadászat és az agarászat története Magyarországon, Bp.
- Patay Géza, dr. (2020): Emlékképek a nemzeti agarászat utolsó évszázadából, Ludovika Egyetem, Bp
- Retski András (1851): Néhány szó az agarak futásáról azok közti különbség megítéléséről, bírák kötelességeiről, kellékeiről, nyomtatott Landerer és Heckenastnál Pesten. http://www.mezogazdasagikonyvtar.hu/assets/digitarchiv/RETSKI_Nehany-szo-agarak-futasarol_1851_OCR.pdf
- Második András Aranybullája ( aranybulla eredeti szövege ) mely 1222. esztendőben költ Kiadta magyarul Virág Benedek a szelíd tudományok volt királyi tanítója Pesten, MDCCCV.
